2015. június 13., szombat

Bontonfilm - Új forgalmazó Magyarországon

A cseh székhelyű BONTONFILM veszi gondozásába két nagy hollywoodi stúdió filmjeinek DVD -és BD-megjelenéseit Magyarországon.

Több hónapja már, hogy a Select Video és a Universal Pictures útjai elválltak egymástól, és a vásárlók érthető módon aggódni kezdtek amiatt, hogy nem tehetik fel a polcaikra a stúdió időközben esedékessé vált megjelenéseit. Nos, jó hírünk van a gyűjtők számára: júniustól új forgalmazó veszi kezelésbe a stúdió filmjeit Magyarországon, és mindjárt az idei év egyik legnagyobb durranásával, "A szürke ötven árnyalata" DVD- és BD-megjelenésével, amely nem csupán bővített, a moziban nem látható változatban jelenik meg, de mind a DVD, mind pedig a BD kap limitált, digibookos kiadást is.

Ez még nem minden! Júliustól a 20th Century Fox filmjei is a BONTONFILM gondozásában érkeznek Magyarországra. (Eddig az InterCom forgalmazta.) A stúdió képviseletében az első megjelenés a nagy sikerrel vetített "Kingsman: A titkos szolgálat" lesz, amely DVD-n és háromféle BD-n jelenik meg - normáltokos, fémdobozos és gyűjteményes kiadásban. Ez utóbbi egy különleges kialakítású, zárható fedelű dobozt takar, ami a filmen túl egy Kingsman kulcstartót és egy hitelkártya-tartót is tartalmaz majd.

A hazájában és Szlovákiában három hollywoodi stúdió kínálatát, valamint rengeteg függgetlen és hazai filmet forgalmazó BONTONFILM versenyképes árakat, különleges kiadványokat. naprakész megjelenéseket ígér, és hamarosan az elmúlt hónapokban elmaradt kiadásokat is pótolják. 

Ezt bizonyítandó vessetek egy pillantást a nyári megjelenési tervezetre!


Bontonfilm Csehország - http://www.bontonfilm.cz/





2015. június 17.

A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) (DVD és Blu-ray)




A szürke ötven árnyalata (bővített- és moziváltozat) (DVD)



A szürke ötven árnyalata (bővített- és moziváltozat) (Blu-ray)



A szürke ötven árnyalata (bővített- és moziváltozat) - limitált, digibook változat (DVD)



A szürke ötven árnyalata (bővített- és moziváltozat) - limitált, digibook változat (Blu-ray)




2015. június 24.

Blackhat (DVD és Blu-ray)




2015. július 1.


Kingsman: A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service)



(DVD)



(Blu-ray)



Blu-ray steelbook (limitált, fémdobozos változat)



Blu-ray - limitált ajándékdobozos változat




A mindenség elmélete (The Theory of Everything)

DVD



Blu-ray



DVD

Barbie: Princess Power



2015. július 8.

(DVD és Blu-ray)

Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold)

A hetedik fiú (Seventh Son)


DVD

Kurt Cobain: Montage of Heck

Trash



2015. július 22.

Get On Up (DVD és Blu-ray)

The Man with the Iron Fists 2. (DVD)



2015. augusztus 5.

A szomszéd fiú (The Boy Next Door) (DVD és Blu-ray)

Monster High (25 Episodes) (DVD)



2015. augusztus 12.

Halálos iramban 7. (Furious 7) (DVD és Blu-ray)



2015. augusztus 26.

Lucy

DVD



Blu-ray



Blu-ray steelbook (limitált, fémdobozos változat)

http://www.xpress.hu/xp/prod.asp?PID=100370



Sráckor (Boyhood)

DVD



Blu-ray




DVD

Ouija



A fenti információk, dátumok csupán tájékoztató jellegűek, a kiadó a megjelenési dátumok, címek, összetételek változtatási jogát fenntartja! (A linkek tartalmáért felelősséget nem vállalunk!)


A Cinema Moziklub összes hang, fotó, video anyaga saját vagy más partner jogvédett, terméke, további felhasználás (kivéve a linkek megosztása pl. Facebook-on, stb.), kizárólag engedéllyel lehetséges! – © Cinema Moziklub 2010-2015

™ and © 2010–2015 Cinema Moziklub. All Rights Reserved. Property of Cinema Moziklub. Promotional use only. Any kind of transfer, or republishing of the articles and every kind of content of the website is only allowed with the contribution of  Cinema Moziklub! Every other case, the sale, duplication, other transfer of these material or excerpts thereof, is strictly prohibited!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése